Elfelejtette a jelszavát?




 
 

Az Egyesült Államok gazdasága a második negyedévben 2,4 százalékkal bővült az első negyedévhez képest – jelentette be pénteken a washingtoni kereskedelmi minisztérium.

A szezonálisan kiigazított adatok szerinti, évesített ráta az első negyedévben az újabb adatok fényében 3,7 százalékos volt, 1,0 százalékponttal nagyobb (!), mint a legutóbbi jelentésben szereplő mutató. 2009 októbere és 2010 márciusa között a világ legnagyobb gazdasága átlagosan 4,4 százalékos növekedést produkált.

A Bloomberg legfrissebb konszenzusa az április-júniusi időszakra 2,6 százalékos negyedéves ütem volt. A 81 szakember prognózisai 1,0 százalék és 4,0 százalék között szóródtak, az előbbit a Landesbank Berlin, az utóbbit a Raiffeisen Zentralbank üveggömbje mutatta.

A fogyasztás visszaesése mellett a lassulás a nettó export "hozzájárulásának" eredménye, az utóbbi mértéke (abszolút értékben) 1982 óta a legnagyobb, mínusz 2,8 százalékpont volt.

Az adat csalódást keltett a piacon: a S&P 500 és a Dow határidős indexe 0,8 százalékos mínuszba süllyedt, a dollár pedig idei mélypontjára gyengült a jennel szemben.

A pénteki becslés az első közelítés, a következő, pontosabb számításokon alapuló adatot augusztusban, a „végleges” - de utóbb persze módosítható - mutatót szeptemberben teszik közzé.

Az Eurostat augusztus 13-án teszi közzé a második negyedéves európai GDP-növekedésre vonatkozó első becslést; az elemzők az első negyedévi, meglehetősen szerény (negyedév/negyedév alapon 0,2 százalékos) bővülés után két százalék feletti negyedéves GDP-növekedést valószínűsítenek.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   



KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.2871.3110.833108.782
 
USD - 1.0190.64784.454
 
CHF0.763 - 0.63682.945
 
GBP1.5451.573 - 130.43
 
JPY0.0090.008 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Klímaváltozás 1309.59 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap30.29 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap38.86 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)31.62 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Klasszikus11.47 %
 
Kiegyens. Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott14.04 %
 
Növekedési Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési15.82 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »