Elfelejtette a jelszavát?




 
 

A legsikeresebb javarészt online tevékenységet végző mikrovállalkozás éves forgalma 2008-ban közel 300 millió forint volt, de az 1-2 fős családi vállalkozások is jól teljesítettek.


A többségében 1-2 fős mikrovállalkozások közül jónéhányan elérték a 100 milliós éves forgalmat. Az online vállalkozásokat segítő www.rizsanelkul.hu felmérése olyan online vállalkozásokat vizsgált meg, amelyek javarészt internet segítségével építik az ügyfélkörüket és szerzik a megrendeléseiket. 

A felmérésben klasszikus értelemben vett, 10 főnél kevesebbet foglalkoztató, tevékenységét legalább 80%-ban az interneten keresztül végző mikrovállalkozásokat vizsgáltak meg. A vizsgálatban 100 online mikrovállalkozás vett részt, amely legalább 5 millió forintos éves forgalmat ért el. 

A cégek 5%-ának árbevétele haladta meg a 100 millió forintot, 14% 20-30 milliós, 9% 30-50 milliós, 6% pedig 50-100 milliós forgalmat ért el 2008-ban. A vállalkozások 43%-a teljesített 10-20 millió forint között, az 5-10 millió forint közötti éves forgalmat pedig a cégek 23%-a érte el.

A felmérésben szereplő cégek többféle üzleti modellt követnek. Van olyan utazási portál, amely mindössze csak az értékesítések utáni jutalékokból és hirdetési bevételekből él, de van családi vállalkozásként indult tanácsadó cég is, mintegy 150 milliós éves forgalommal. 

A felmérésben résztvevő cégek között fele-fele arányban voltak olyan cégeket, amelyek korábbi tevékenységi körüket bővítették ki internetes kereskedelemmel, és olyanokat, akik eleve a weben képzelték el értékesítésüket. A gyakorlat azt mutatja, hogy mindkét modell tökéletesen működik, akár régebb óta létező cég, akár a vállalkozásba újonnan belekezdő vállalkozó megtalálhatja számításait az interneten.


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (1)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #1 - RodgersLynn25 | 2010. július. 23

Make your own life time more easy get the <a href="http://bestfinance-blog.com/topics/personal-loans">personal loans</a> and everything you need.

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   



KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.2871.3110.833108.77
 
USD - 1.0190.64784.453
 
CHF0.763 - 0.63682.95
 
GBP1.5441.572 - 130.413
 
JPY0.0090.008 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Klímaváltozás 1309.59 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap30.29 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap38.86 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)31.62 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Klasszikus11.47 %
 
Kiegyens. Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott14.04 %
 
Növekedési Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési15.82 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »